|
A Bivaly-férfi nagyvonalú társával, kényezteti, de nem tűri el tőle az ellentmondást. De még ezek a keménynek
mutatkozó férfiak is igen sérülékenyek a szerelemben. Ráadásul féltékenyek is. A Bivaly-típus meglehetősen merev, hagyománytisztelő. Az újat gyanakodva fogadja, kezdetben elutasítja. Igen jó barátok, megbízhatóak, pontosak. Ugyanakkor gyakran önzők, vaskalaposak, szemellenzősök és kissé unalmasak. Mégis, aki kapcsolatba kerül velük, elsősorban nem ezeket a tulajdonságait veszi észre; nyugalmuk, megbízhatóságuk rokonszenvet és szeretetet ébreszt.
FÉM-BIVALY
VÍZ-BIVALY
FA-BIVALY
TŰZ-BIVALY
FÖLD-BIVALY
Bivaly-Bivaly: Hála az azonos érdekeknek, megbízható kapcsolat alakul ki közöttük. Ez elsősorban azon alapul, hogy mindketten a valóság talaján állnak. Nagy szenvedélyek nem jellemzők kapcsolatukra, de nem is csapják be egymást. Egyáltalán: hosszú távra megalapozott társulás az övéké, kitart nehéz idoben is. Bivaly-Patkány: A Bivalynak nem mindig sikerül a Patkány fürgeségével lépést tartani, de varázsának nehezen áll ellen. A Bivaly-férfi és a Patkány-nő között jó, harmonikus kapcsolat alakulhat ki, amelyben mindketten boldogok. Ugyanakkor ez a kapcsolat sem mentes az ellentétektől, mégis talán éppen ezért hosszú, tartós összefonódás jósolható számukra. Bivaly-Tigris: Nem a legjobb kapcsolat. Egyszerre gyűlölik és szeretik egymást. A szenvedélyes szerelem sincs kizárva, de vigyázat, ez nem egy életre szóló érzelem. A Bivaly és a Tigris temperamentuma túlságosan eltérő ahhoz, hogy hosszabb ideig harmonikus házasságban éljenek. A konzervatív Bivaly soha nem fogja megérteni a Tigris-nő hirtelenségét, spontaneitását. S ha sikerülne is a Tigrisnek természetét szerelemből elfojtania, kapcsolatuk akkor sem lesz zavartalan, mert a Bivaly nehezen viseli el, hogy a másik fél az erősebb. Bivaly-Nyúl: Harmonikus lehet az együttélésük. Mindkét fé1 megbízható, meggondolt, higgadt. Fontos számukra az otthon és a család, összeköti őket a gyermekek iránti szeretet. Ebben a kapcsolatban a Bivalyé a vezető szerep (akár férfi, akár nő), de a békeszerető Nyúl számára nem nehéz feladat engedelmeskedni: szívesen megteszi a családi béke kedvéért. Bivaly-Sárkány: Akár a tűz és a víz - egy össze nem illő kapcsolat. A Sárkány tele van életkedvvel, dinamizmussal, tervekkel, a Bivaly pedig két lábbal a valóság talaján, nem kíván ilyenfajta életformát (jóllehet olykor csodálja Sárkányt bátorságáért). Lehet köztük rövid és érzelemdús viszony, de hosszú távra semmiképp sem ajánlható a Bivaly és a Sárkány kapcsolódása. Bivaly-Kígyó: Kettőjük között viszont akár életre szóló érzelem is kialakulhat - ha engedik egymást élni, ha megpróbálják úgy rendezni az életüket, hogy egyenrangú szerepet játszhassanak. De vigyázat: a Kígyó hajlamos a félrelépésekre, a kalandokra, s a Bivaly féltékenysége (okkal vagy ok nélkül) szétzúzhatja a harmóniát közöttük. Ha a Kígyó meg akarja tartani a Bivalyt, ügyeljen rá, hogy őszinte és hűséges maradjon társához, mert az egyetlen bűnét sem fogja megbocsátani. Bivaly-Ló: Nagyon bonyolult együttes. Bár a Bivalyt mágnesként vonzza az életvidám és eleven, érzéki Ló, annak állandó nyugtalansága mégis idegesíti. A kezdeti vonzódás így egy ido után átcsaphat gyulöletbe. A kapcsolat csak akkor lehet közöttük tartósan zavartalan ha a Ló visszafogja zabolátlan természetét. Ebben az esetben a Bivaly olyan partnerra talál, akire egy életre építhet. Bivaly-Kecske: Ismét olyanok kerülnek kapcsolatba, akiknek tartós jó viszonya elég nehezen képzelhető el. A Kecske álmodozó, telve művészi ambiciókkal, tervekkel. S időről időre meggondolatlan, gyors lépésekre szánja rá magát. A Bivaly nem érti meg a Kecske művészi hajlamait sem, s nem érti annak idealizmusát, gyakori nekibuzdulását. Bizalmatlan a Kecskével, álmodozását időpocsékolásnak tartja. Bivaly-Majom: Ismét szerencsés kapcsolódás a higgadt, nyugodt Bivaly és a fürge, ötletgazdag Majom között. A Bivalynak ugyanis imponá1 a Majom ta1praesettsége, társaságbeli jártassága, s az, ahogyan barátokat képes maga köré gyujteni. A Majom sem jár rosszul, ha a konzervatív Bivalyhoz csatlakozik, megtalálja mellette azt a biztonságot és védettséget, amire szüksége van. Bivaly-Kakas: Ez a kapcsolat igen jó és tartós lehet, elsősorban házasságban. Szellemi érdeklődésük egyirányú, s hajlandók egymás hibáit, gyengéit is megértéssel kezelni. Ideális pár lehet belőlük, akik értékelik, segítik egymást, s többre is vihetik közösen. Bivaly-Kutya: Bár eléggé különböznek egymástól temperamentumban, felfogásban, ha alkalmazkodnak, ha megpróbálnak együtt élni a másik gyengéibe, hosszú távon is jó kapcsolat alakulhat ki köztük. Ezzel együtt egy életen át lehetnek kisebb-nagyobb zökkenők életükben. Bivaly-Disznó: Ismét két "nehéz" partner, s csak akkor lehet tartós a kapcsolatuk, ha egyikük vagy másikuk enged valódi vagy vélt igazából és elképzeléseiből. Mindkettő kényelemszerető, szeretik a jólétet, s mindkettő igen fontosnak tartja a hűséget, az őszinteséget. Ezeken a területeken nem lesz súrlódás közöttük. Ahol vigyázni kell: a Disznó nehezen viseli el, hogy korlátozzák szabadságában, a Bivaly viszont szeretne uralkodni e kapcsolatban. A kölcsönös megértés és türelem harmonikussá teheti házasságukat.
"Enyém a stabilizáló erő, mely állandósítja az élet
|
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
E-mail: dorottya.vekony (at) gmail (dot) com Copyright © 2000-2009 Vékony Dorottya (Dotya) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||